Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi nőkonferencia Brüsszelben

A nők részarányát növelni kell egyebek közt az információs technológiai iparágban is - hangoztatta csütörtökön Brüsszelben Viviane Reding, az EU információs társadalommal és médiával kapcsolatos kérdésekben illetékes biztosa, az Európai Bizottság által szervezett nagyszabású nőkonferencián.


Dátum: 2008-03-07 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:55.503254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetközi nőnap előestéjén tartott rendezvényen a világ legkülönbözőbb országaiból gyűltek össze - szám szerint több mint ötvenen - női vezetők, köztük államfők, miniszterek, nemzetközi szervezetek irányítói, üzletasszonyok. A találkozót Benita Ferrero-Waldner, az EU külkapcsolatokkal és szomszédságpolitikával foglalkozó biztosa szervezte.

Ugyanezen a napon hozták nyilvánosságra a ITUC nemzetközi szakszervezeti szövetség felmérésének eredményeit, miszerint globálisan a nők 16 százalékkal keresnek kevesebbet, mint az ugyanolyan munkakört betöltő férfiak. Az ITUC a férfiak javára a legnagyobb szakadékot - 33,4 százalékos eltérést - Japánban mérte. Dél-Koreában a különbség 31,5, Kínában pedig 32,7 százalék. Az Egyesült Államokban 22,4 százalékkal, Európában azonban csupán 14,5 százalékkal keresnek kevesebbet a nők.

Érdekesség, hogy egyes harmadik világbeli, de jómódú országokban a legjobb a női munkaerő díjazása. Bahreinben például 40 százalékkal, Katarban és Costa Ricában pedig 2,2 százalékkal többet keresnek a női munkavállalók, mint a férfiak. Ennek a magyarázata az lehet, hogy ezekben az országokban viszonylag kevés nő vállal munkát - de aki megteszi, az többnyire magasan képzett, jól fizetett munkaerő.

Kapcsolódó elemek