Népszavazás lehet a kórházról
Népszavazási kezdeményezést kért hat önkormányzati képviselő az észak-borsodi Kazincbarcika kórházának ügyében, a helyi jogi bizottság javaslata szerint - ha a testület zöld utat ad a kérésnek - május 18-án dönthetnek a város lakói az egészségügyi intézmény sorsáról. Péntek délben élőlánccal tiltakoztak a kórház működtetésének bérbeadása ellen az egészségügyi intézmény dolgozói.
Dátum: 2008-03-07 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:06.526162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szitka Péter, a város polgármestere (MSZP) pénteki sajtótájékoztatóján közölte: hat képviselő írta alá a dokumentumot, amelyben úgy fogalmaznak, hogy a kórház működtetésének átadása olyan horderejű döntés, amelyben ki kell kérnie a testületnek a lakosság véleményét, hiszen 32 ezer ember sorsáról van szó. Ha május 18-ra kiírják a népszavazást, és eredményes lesz, a lakosság véleménye az önkormányzatra nézve kötelező érvényű.
Élőlánccal tiltakoztak péntek délben a kórház működtetésének bérbeadása ellen az egészségügyi intézmény dolgozói, civil szervezetek képviselői, illetve néhány városlakó. A mintegy 100-150 ember a kórház belső udvarán egymás mellett állva fejezte ki véleményét az önkormányzat tervezett döntése ellen.
Az élőláncos tiltakozó akción Tóth Judit adjunktus, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) tagja beszélt a résztvevőkhöz. Mint mondta: nem szeretnék magánkézbe adni intézményüket.
A Kazincbarcikai Városi Kórház hosszú távú működtetésére eddig kétszer írták ki a pályázatot, s legelőször 2007 november közepe volt a beadási határidő. Az első körben eredménytelenné nyilvánították a beérkezett anyagokat, mert hiánypótlásra szorultak. A második pályázati kiírásra idén januárban három pályázati anyag érkezett, a budapesti székhelyű HospInvest Zrt., a Debreceni Egyetem, továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint vele közösen a Medcenter Egészségügyi Szolgáltató Kft. anyaga.