Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták elvesztették a józan eszüket

A szombathelyi városvezetés háza tájáról folyamatosan botrányos híreket lehet hallani - mutat rá közleményében Ágh Péter.


Dátum: 2008-03-07 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:08.405228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábban Czeglédy Csabát, jelenlegi alpolgármestert ítélte el a bíróság adócsalás bűntette miatt. Az elmúlt hetekben a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma állapította meg, hogy hibás bírói döntésen nyugszik a szocialista-szabad demokrata városvezetés többsége. A napokban pedig arról adtak hírt az újságok, hogy a Fiatal Baloldal korábbi szombathelyi elnökével, Ipkovich György polgármester bizalmasával szemben vesztegetés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. Megdöbbenve értesültünk most arról a hírről, hogy Szakály Gábort, a Fidelitas Vas megyei elnökét, szombathelyi városi képviselőt brutális módon bántalmazta a szombathelyi alpolgármester testvére. A szocialisták jól láthatóan elvesztették az eszüket.

Ágh Péter felháborítónak nevezte, hogy amikor az emberek véget vethetnek a hazugságok politikájának, akkor a szocialisták már semmitől sem riadnak vissza. A rendszerváltás után tizennyolc évvel nem gondoltuk volna, hogy a kormánypártok aktivistái erőszakkal akarják megakadályozni azt, hogy az emberek éljenek alkotmányos jogaikkal, véleményt nyilvánítsanak a kormány politikájáról. Szakály Gábor annak érdekében kampányolt, hogy az emberek demokratikus úton kifejezhessék álláspontjukat a hazugságokat megtestesítő intézkedésekkel szemben.

Március 9-én, most vasárnap három igen szavazattal megüzenhetjük a szocialistáknak: elég volt a hazugságokból, elég volt az erőszakból! - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek