Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kampányzáró Csepelen

Országjáró körútjának utolsó, csepeli állomásán a Fidesz elnöke a kerületi művelődési központban tartandó nagygyűlésen mond beszédet. Az eseményt a fidesz.hu 17 órától élőben közvetíti.


Dátum: 2008-03-07 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:10.746524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor február 18-án kezdte meg kampánykörútját, mely során a népszavazásig tartó 19 nap alatt 19 megyét keres fel. Az első állomás Tatabánya volt, azt követően többek között Debrecent, Karcagot, Szolnokot, Nagykanizsát, Zalaegerszeget, Szombathelyet, Sopront, Szegedet és Kecskemét városát kereste fel, ahol számos szakmai egyeztetésen, lakossági fórumon vett részt, egészségügyi intézményekben tett látogatást, fideszes aktivistákkal találkozott, valamint a helyi médiának adott interjúkat.

Kampánykörútjának mai, utolsó, csepeli állomásán a kerületi művelődési házban 17 órakor kezdődő nagygyűlésen mond beszédet. Az eseményen felszólal Tarlós István és Németh Szilárd is.

A nagygyűlést a fidesz.hu élőben közvetíti.

Kapcsolódó elemek