Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy hónapos országjárás zárult pénteken

Sok ezer megtett kilométer és több tízezer polgárral történt személyes találkozás után pénteken Csepelen ért véget Tarlós István négy hónapos országjárása.


Dátum: 2008-03-07 23:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:13.347663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szociális népszavazás 2008 kampányának politikai irányítójaként felszólaló Tarlós István szerint március 9-én olyan pillanat érkezik el, amely hosszú időre eldöntheti a jövőnket. Tarlós szerint Gyurcsány baloldali érdekérvényesítést ígért, amelyből embertelen neoliberális politika lett. "Nem az-e a Júdás, aki hátat fordít a baloldali értékeknek és elveknek? A miniszterelnök ugyanis ezt tette, miközben elnézte, hogy a koalíciós partner naponta megalázta a baloldali embereket és értékeket. Hogy fogja ezt elmagyarázni és elfogadtatni a baloldali emberekkel?" - tette fel a kérdést Tarlós István.

A népszavazás közvetlen üzeneteként a sarcok eltörlését jelölte meg, a közvetett hozadék pedig a fals kormányzati kommunikáció által történő valóság-felülírás megszüntetése. A reform céljaival részlegesen mi is egyetérthetünk, de nem az odavezető úttal, mert az igaztalan és igazságtalan - mondta a kampány irányítója, hozzátéve: a népszavazás igazi tétje utódaink jövője.

Kapcsolódó elemek