Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz megoldást javasol a kieső díjak pótlására

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány kudarcos politikája megbukott - szögezte le Navracsics Tibor, aki magyarázatképpen hozzátette, immár nemcsak a szakma, de a választópolgárok is véleményt nyilvánítottak a kormány politikájáról.


Dátum: 2008-03-09 21:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:29.198744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Fidesz megoldást javasol a kieső díjak pótlására (Navracsics Tibor)

Mint fogalmazott, az emberek nemcsak a három rossz kormányzati döntésre mondtak nemet, hanem a miniszterelnök filozófiájára is, mely szerint nem kell kikérni mások véleményét, sőt cinikusan ki is kell oktatni mindenkit.

Bebizonyítottuk, hogy demokráciában élünk, és nem szocialista, hanem polgári demokráciában - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője, kiemelve: nemcsak a három kérdésről, hanem hat év "kudarcos" kormányzati politikáról mondtak ma véleményt a választópolgárok. Navracsics Tibor ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy az MSZP-SZDSZ kormányzás hatására a térség vezető országából az utolsók közé került Magyarország.

A frakcióvezető kitért arra is, hogy a kórházi napidíj és a vizitdíj bevezetése óta a betegek 15 százaléka halasztja el az orvoslátogatást, a tandíjjal pedig a jövő kapuit zárta be a kormány a fiatalok előtt. Mint hozzátette, a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj költségvetési szempontból is megbukott, hiszen 2008-ra mindössze 17,3 milliárd forint bevételre számítottak.

Navracsics Tibor Gyurcsány Ferenc első reakcióit kommentálva úgy fogalmazott, a kormányfő meg akarja büntetni azt a nemzetet, mely ellent mert mondani neki, hiszen nem akarja pótolni az így kieső bevételeket.

A Fidesznek van javaslata a kieső összegek pótlására

A Fidesz frakcióvezetője bejelentette: a Szövetség még ma este eljuttatja a házelnökhöz azt a törvénymódosítást, amelyet öt politikus - Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Mikola István, Pokorni Zoltán és Varga Mihály - készített el.

A törvény három lényeges pontját megemlítve Navracsics Tibor úgy fogalmazott, a tervezet elsőként rendelkezik a szükséges változásokról, azaz a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről; másodszor alternatívát nyújt az átmeneti időszakra vonatkozó költségvetési változásokra, oly módon, hogy a kormányzati propagandára fenntartott pénzeket csoportosítaná át erre a célra; harmadszor pedig megoldást javasol a 2009. január 1-től kezdődő időszakra is: az elképzelés szerint a Szerencsejáték Zrt. 41 milliárdos adóbefizetése kerülne átcsoportosításra, ebből 11 milliárd forint felsőoktatásra és 30 milliárd forint az egészségügybe. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy ezáltal lényegesen több pénz jut majd a fejlesztésekre, mint az a kormány korábbi terveiben szerepelt.

Van megoldás, csak keresni kell őket - szögezte le Navracsics Tibor, rámutatva: lehet Magyarországon konszenzust találni, csak keresni kell őket.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2982, 'source_type': 'media', 'source_id': 1622, 'target_type': 'article', 'target_id': 78548, 'relation_type': 'describes'}