Győzelem a népszavazás eredménye
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) győzelemként értékeli a népszavazás eredményét, azt, hogy a mostani első éveseknek és a felsőoktatásba később belépőknek nem kell tandíjat fizetniük - mondta Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke vasárnap este a fővárosban.
Dátum: 2008-03-09 21:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:30.959124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hallgatói szervezet elnöke azt mondta, titkon remélte, hogy ilyen magas lesz a részvételi arány, s az igenek ilyen nagy arányban győzedelmeskednek majd.
"Az őszi tüntetéseken, amikor kiálltam a hallgatók elé, reméltem, hogy ennyi ember nevében szólok" - fogalmazott Miskolczi Norbert.
Hozzátette: nem tévedtek, amikor 424 ezer hallgató véleményét mondták. A népszavazás eredménye azt jelenti, hogy szüleik és még sokan mások is melléjük álltak.
Közölte: várják az április 1-ét, amikor a felsőoktatási törvény módosítása hatályba lép, s kikerül a jogszabályból a fejlesztési részhozzájárulás, ahogy a kormánypártok ígérték.
Reményének adott hangot, hogy a semmilyen retorzió nem éri majd a hallgatókat, s a jogszabály úgy lép életbe, ahogy a miniszterelnök honlapján szerepel, azaz egyik kormánypárt sem próbálja semmilyen egyéni módosításokkal megváltoztatni több, mint három millió ember akaratát, illetve az intézményi és országos hallgatói szervezetre vonatkozó szabályozást.