Orbán Viktor beszédének szó szerinti leirata
Dátum: 2008-03-10 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:42.448780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jó estét kívánok, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel köszöntöm Magyarország polgárait, akik ma ránk figyelnek. Jó hírem van a számukra: a rendszerváltás óta, tizennyolc év óta ilyen összefogás még nem született Magyarországon, mint a mai napon. Ma megtörtént; sokat dolgoztak ezért. Engedjék meg, hogy elismerésemet fejezzem ki az elvégzett rengeteg munkáért mindenkinek. Mindenkinek, de különösen a civileknek, akik kockázatot vállalva is kiálltak meggyőződésük, erkölcsi és szakmai meggyőződésük mellett. A Magyar Orvosi Kamarának, az EDDSZ-nek, a Munkástanácsoknak és minden más civil szervezetnek is.
Kedves Barátaim!
Én végig hittem az igenek győzelmében, ám hogy ilyen nagyarányú legyen, azt csak titokban reméltem. Én valahogy mindig úgy képzeltem, hogy mi magyarok egyszer majd rátalálunk az összefogás és a nemzeti egység ösvényére. És mindig úgy képzeltem, hogyha ez bekövetkezik, na, akkor majd megindul, akkor kezdődik el Magyarország fölemelkedése. És tizennyolc év óta kerestem, kerestük a pontot, a helyet, az időt, az ügyet, ahol a magyarok újra egymásra találhatnak éppúgy, mint a rendszerváltáskor történt. Ez ma megtörtént velünk. Emlékszem fiatal koromban volt egy kiváló edzőm, aki mindig támogatta a nézeteimet, de rendszeresen azt mondta nekem, hogy édes fiam, lehet, hogy igazad van, de te szélmalomharcot vívsz, mert a magyarokat sohasem lehet egyesíteni, a magyarok sohasem fognak összefogni, mert a vérükben van a széthúzás. Én ezt sohasem fogadtam el, sohasem adtam föl. Mindig azt gondoltam, hogy bármennyire is szeretem és tisztelem a mestert, ezt nem fogadhatjuk el. És mindig azt mondtam a gyűléseken is, mióta a politikában van azóta mindig, hogy a magyar emberek semmivel sem hitványabbak, mint a világ más népe. Nem igaz, hogy a magyarokkal mindent el lehet fogadtatni, nem igaz, hogy a magyarok torkán mindent le lehet nyomni, nem igaz, hogy a magyarok mindent eltűrnek. Nem igaz, mert nekünk magyaroknak is van önbecsülésünk. A mai győzelem, a magyarok önbecsülésének diadala is, kedves Barátaim!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Olyan összefogás született, amilyen Magyarországon korábban még sohasem volt, soha még Magyarországon belpolitikai kérdésben egy irányba ilyen hatalmas nagy erős akarat, ilyen egység nem mutatkozott meg sem parlamenti, sem önkormányzati választáson, sem belpolitikai témájú népszavazáson. De arra is szeretném felhívni az Önök figyelmét, hogy egy példátlan nemzedéki összefogást is mutatnak a mai eredmények. Nemzedéki összefogást, hiszen a három témában alig térnek el egymástól a leadott szavazatok igenjei és nemjei. Ami azt mutatja, hogy az ország megértette, a fiatalok megértették, hogy lehet, hogy ők most még azt hiszik, hogy vasból vannak, de csak idő kérdése, hogy amikor rájönnek arra, hogy az idő foga van vasból, és az néha beleharap az emberbe. És ezért a fiatalok az egészségügy kérdésében, amely talán még távolabb eső probléma, megtámogatták az idősebb nemzedéket, és úgy tűnik, hogy az idősebb nemzedék, aki valószínűleg nem tervezi, hogy személyesen iskolázza be magát egyetemre és főiskolára a közeljövőben, mégis a tandíj ügyében melléállt a fiataloknak, megtámogatta a fiatalokat, hogy tanulhassanak és boldogulhassanak. Ez egy szép nemzedéki összefogás.
Kedves Barátaim!
A választók többsége döntött, új irányt, más irányt akar Magyarország számára. Ami most van, annak a magyarok véget akarnak vetni. A többség kinyilvánította, a megszorítás, a pénzbehajtás, a többszörös adóztatás nem reform, Magyarország nem kér belőle. A választók igazi megoldást akarnak, új irányt. Tegyük fel a kérdést: ki győzött? A mai népszavazásnak, tisztelt Hölgyeim és Uraim, meggyőződésem szerint nem a pártok és nem a politikusok a győztesei, hanem Magyarország. Igen, Magyarország győzött. A népszavazással a magyarok nyertek. Győztek, akik igennel szavaztak, és azok is győztek, akik otthon drukkoltak az igenek győzelmének. Mindannyian tudjuk, hogy az emberek többsége az igenek elsöprő többségét, győzelmét várta, s ha nem ment el, hát inkább otthon drukkolt. De azok is nyertek Magyarország győzelmével, tisztelt Hölgyeim és Uraim, akik a pártjukhoz való lojalitásból szavaztak nemmel. Ugyanis akik nemmel szavaztak, azoknak sem kell vizitdíjat fizetni, azoknak sem kell kórházi napidíjat fizetni, és az ő unokáiknak, meg az ő gyerekeiknek sem kell tandíjat fizetni. Ezért Magyarországon mindenki nyert. Gondoljuk arra, hogy a nyugdíjasoknak nem kell félniük, hogyha betegek lesznek, nem lesz pénzük, hogy meggyógyíthassák magukat. Ezt a veszélyt elhárítottuk a fejük fölül. A szegényebb családok, ahol tehetséges gyerek született nem kell, hogy féljenek amiatt, hogy a gyereket nem tudják pénz, jövedelem híján taníttatni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha mindenki nyert, akkor ki veszített? Na, de hát ha mindenki nyert, akkor azt kell mondanom, hogy csak majdnem nyert mindenki, ugyanis vannak vesztesei. Igaz ezek egyedüli vesztesek. Őket úgy hívják, hogy kormánypártok. Ők az egyedüli vesztesei a mai népszavazásnak. A vesztesei, mert az emberek leszavazták a kormány átgondolatlan politikáját. És a kormány politikája, kedves Barátaim, a mai naptól kezdődően a múlté: leszavazták. Ez a múlt politikája. Miért vallottak kudarcot? Kudarcot vallottak, mert a magyar embereket meg akarták győzni arról, hogy ne menjenek el szavazni. Kudarcot vallottak, mert le akarták beszélni az embereket arról, hogy éljenek alkotmányos jogaikkal, és saját maguk döntsenek a jövőjükről. Barátaim, aki a közönyre épít, a semmire épít. A közöny sohasem lehet egy ország iránytűje. Gondoljunk bele, lehettek volna győztesek ők is, ha belátják, hogy hibáztak, és még idejében inkább az emberek, inkább az ország oldalára állnak, ahelyett, hogy makacsul kitartanak az eleve elutasított elképzeléseik mellett. Nem így tettek, és ennek következtében rengeteg szavazatot veszítettek. Ez súlyos vereség. A tanulság: így jár, aki fejjel megy a falnak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi a feladat? A győzelem kötelez. Magyarország győzelme mindannyiunkat kötelez. A többség döntött, új irányt és változást akar. Új alapokra akarja helyezni az egészségügyet, és új alapokra akarja helyezni a felsőoktatás ügyét. Más egészségügyi rendszert akarnak, mint amilyet jelenleg a kormány rájuk próbál erőltetni. A többség akarata világos, meggyőződésük szerint az egészségügyet úgy kell megújítani, hogy ne káoszba vezessen, mint ma, hanem hogy jobban működjön. Az emberek ne betegebbek legyenek, mint ma, hanem egészségesebbek legyenek, és több legyen a tanult koponya is Magyarországon - szól a tandíj elutasításáról szóló döntés értelme. A többség tehát azt akarja, kedves Barátaim, hogy az állam több felelősséget vállaljon, és nem kevesebbet, hogy több pénzt fordítson az egészségre és az oktatásra, mint eddig, nem pedig kevesebbet. Ráadásul, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezzel a döntéssel nyilvánvaló, hogy a magyar választók többsége elutasította azt a törvényt, amit a magyar parlament február 11-én hagyott jóvá, amelyet a kormánypártok erőszakoltak rá a magyar parlamentre, azt az egészségügyi törvénymódosítást, úgy is fogalmazhatnánk, az egészségbiztosítás privatizálásáról szóló törvényt. Na, ezt a törvényt is elutasították ma az emberek. A feladat tehát, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy alkotnunk kell. Meg kell alkotnunk a jövő egészségügyét, most mindannyiunk számára jobb- és baloldali politikusok, szakemberek és civilek számára az a feladat, hogy megalkossuk ezt az új irányt. A siker mindenki felé nyitott. Ennek a sikernek, ennek a mai sikernek még mindenki részesévé válhat, ha bekapcsolódik a közös alkotómunkába.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
A szokások szerint ilyenkor a politikusok általában köszönetet mondanak a győzelemért. Én azonban ezt nem teszem, mert itt most nem a köszönetnek, hanem sokkal inkább a gratulációnak van helye, hiszen ez nemcsak a mi győzelmünk, nem a Fidesz győzelme, ez Magyarország győzelme. Szép volt Magyarország!
Köszönöm, hogy meghallgattak!