Hódmezővásárhelyen már nem szednek vizitdíjat
A vasárnapi ügydöntő népszavazás eredményére tekintettel a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház és rendelőintézetben már nem szednek vizitdíjat és kórházi napidíjat a betegektől - közölte Kallai Árpád főigazgató hétfőn.
Dátum: 2008-03-10 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:45.398100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakember elmondta, a díjszedés azonnali megszüntetéséről a Hódmezővásárhelyen élő polgárok szavazatainak számára és arányára tekintettel határozott.
A megyei jogú városban csaknem 60 százalékos részvétel mellett a szavazók 88,3, illetve 86,8 százaléka támogatta a kórházi napidíj és a vizitdíj megszüntetését, vagyis a szavazásra jogosultak több mint fele igennel voksolt - tette hozzá a főigazgató.
Kallai Árpád közölte, döntését a kórház fenntartójával, a hódmezővásárhelyi önkormányzattal egyeztetve, annak egyetértésével hozta meg.