Március 9-e az önbecsülés napja
Mindannyiunk feladata, hogy megalkossuk a jövő egészségügyét. Itt az esély, hogy Magyarország meginduljon az erkölcsi, szellemi és gazdasági felemelkedés útján - jelentette ki Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2008-03-10 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:52.740063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"2006 őszén egy nyilvánosságra került beszéd rázta meg Magyarországot. Olyan mondatok, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek. Idézem: >>Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Másfél évig úgy kellett tenni, minthogyha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.<< Tisztelt hölgyeim és uraim, ekkor döntöttünk úgy, hogy népszavazást kezdeményezünk, mert a népszavazás az erőszakmentes népi mozgalmak legmagasabb rendű formája" - kezdte napirend előtti felszólalását Orbán Viktor.
Mint mondta, pártjának három célja volt a népszavazással: véget vetni a hazugság politikájának, összefogást teremteni és visszaadni a magyarok önbecsülését. "Nem igaz, hogy a magyarokkal mindent el lehet fogadtatni, nem igaz, hogy mindent eltűrnek, nem igaz, hogy a magyarok felelőtlen és következmények nélküli világban akarnak élni. A tegnapi győzelem a magyarok önbecsülésének diadala is. Március 9-e a mi számunkra az önbecsülés napja" - jelentette ki a Fidesz elnöke.
Nem pártok, nem politikusok győztek, hanem Magyarország győzött a népszavazással. A népszavazás egyedüli vesztesei a kormánypártok, mert az emberek leszavazták átgondolatlan politikájukat. "Egy kormánypárti képviselő részéről a kormány iránti lojalitás tiszteletre méltó dolog, de a párt iránti elkötelezettség sohasem írhatja felül a demokrácia iránti elkötelezettséget" - jelentette ki Orbán Viktor.
Mint mondta, Magyarország győzelme mindannyiukat kötelez. Új alapokra kell helyezni az egészségügyet, mert az emberek más egészségügyi rendszert akarnak, mint amit a kormány próbál rájuk erőltetni. Az egészségügyet úgy kell megújítani, hogy ne káoszba vezessen, mint ma - mutatott rá.
"Az egészségbiztosításról szóló törvényt is elutasították tegnap az emberek. Jó, ha ezt meghalljuk, ideje visszavonni. Meg kell alkotnunk a jövő egészségügyét, amely mindannyiunk feladata lesz. Itt az esély, hogy Magyarország meginduljon az erkölcsi, szellemi és gazdasági felemelkedés útján. Szép volt Magyarország! Gratulálok!" - zárta beszédét Orbán Viktor.