Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki felel az NBH alkotmányellenes közleményéért?

Balog Zoltán fideszes képviselő a Nemzetbiztonsági Hivatal egy 2006 őszi, jog- és alkotmányellenes közleményéről kérdezte interpellációjában a titkosszolgálati államtitkárt.


Dátum: 2008-03-10 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:54.217194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kit terhel a felelõsség a Nemzetbiztonsági Hivatal jogellenes és alkotmányellenes közleményéért? (Balog Zoltán)

Az NBH egyik, a 2006 őszi zavargások idején kiadott közleménye szerint a provokációk miatt tömegzavargássá átalakuló békés és törvényes demonstrációk résztvevői akár puszta jelenlétükkel is bűncselekmények elkövetőivé válhatnak - idézte fel a fideszes képviselő az NBH honlapján megjelenteket.

Balog a közleménnyel kapcsolatos ombudsmani vizsgálódás megállapításait ismertetve azt mondta, hogy az NBH közleménye teljes mértékben összeegyeztethetetlen volt a jogállamiság elvével, valamint az abból levezethető jogbiztonság következményével.

Mint elmondta, a közlemény alkalmas volt az állampolgárok megtévesztésére, visszásságot okozott az azt kötelezőként elfogadó személyek tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggésben, és veszélyeztette az állampolgárok békés gyülekezéshez és annak szabad gyakorlásához való jogát is.

Az ombudsman szerint a hivatal közleménye a jogalkotásról szóló törvény garanciális szabályainak sem felel meg, az NBH annak kiadására nem volt jogosult - tette hozzá a képviselő, hangsúlyozva, hogy az állásfoglalása gyakorlatban az állampolgárok rendezvényeken való részvételét is befolyásolhatta.

Balog Zoltán mindezzel kapcsolatban egyebek között arra volt kíváncsi, hogy kit terhel a felelősség az NBH jogellenes és alkotmányellenes közleményéért, valamint miért akarta megfélemlíteni az embereket a szocialista kormány.

Iváncsik Imre államtitkár szerint a honlapon olvasható szöveg sem tartalmilag sem formailag nem értelmezhető jogszabályként, így a jogalkotásról szóló törvényt sem sérthette meg.

Mint hangoztatta, a közlemény "csupán az utcákon uralkodó kaotikus állapotok veszélyeire kívánta felhívni a figyelmet.

Balog Zoltán hiányolta, hogy az államtitkár válaszában nem tért ki az ombudsman megállapításaira.

A demokrácia intézményeit érintő pártpolitikai manipuláció azóta is folyik, ez pedig veszélyt jelent a magyar demokráciára és az emberi jogokra - szögezte le Balog Zoltán, aki - az Országgyűlés kormánypárti többségével szemben - nem fogadta el az államtitkár válaszát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 895, 'source_type': 'media', 'source_id': 1629, 'target_type': 'article', 'target_id': 78589, 'relation_type': 'describes'}