Új árvízfigyelő rendszer startja a Dunán
Hétfőn megkezdte működését a Duna Európai Árvíz-előrejelző Rendszere (Danube-EFAS), amely a folyó mentén nem csak a vízállásról, hanem az esőzések mértékéről is folyamatos előrejelzéssel szolgál, naponta kétszer frissített honlapon.
Dátum: 2008-03-10 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:17:54.854358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendszert, amelyhez a folyó melletti települések illetékes hatóságainak van hozzáférése, de adatai az EU bizottságához is eljutnak, a Nemzetközi Dunavédelmi Bizottság indította el az EU bizottságának kutatóközpontjával karöltve. Mintegy 4 ezer megfigyelő állomásról gyűjti adatait, a folyó teljes hosszában, 19 országból mintegy 800 ezer négyzetkilométeres területet fedve le.
2002-ben született döntés létrehozásáról. A rendszer képes közepes nagyságú árvízi helyzet képi szimulációjára az esemény bekövetkezte előtt 3-10 nappal. A Danube-EFAS azonban - mint közölték - nem helyettesíti a nemzeti árvíz-előrejelző szolgálatok munkáját, hanem jól kiegészíti azt.