Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Vatikán a környezetszennyezést az új bűnök listájára vette

A környezetszennyezés és a génmanipuláció ellen emelte fel a szavát Gianfranco Girotti érsek, az Apostoli Penitenciaszék régense a L'Osservatore Romano című hivatalos vatikáni lapnak adott nyilatkozatában.


Dátum: 2008-03-10 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:18:55.522674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arra a kérdésre, mit tart a modern kor "új bűneinek", a főpap azt a választ adta: a legnagyobb veszély a jelenkori lélekre az élet etikai vonatkozásainak ismeretlen világa. Az érsek ide sorolta annak a természetes emberi jogoknak a genetikai manipulációk révén történő lábbal tiprását; ezeknek a manipulációknak a kimenetele nehezen megjósolható és alig ellenőrizhető - mutatott rá.

A Vatikán ellenzi az őssejt-kutatást, amely az embrió elpusztításához vezet, mint ahogy az emberi klónozást is. Girotti érsek emellett "a szociális vétkek új formái" között említette a környezet elleni támadásokat, amelyeket a modern kor csapásai közé sorolt. XVI. Benedek pápa az utóbbi hónapokban többször is határozottan szólított fel a környezet védelmére utalva arra, hogy az olyan folyamatok, mint a légkör melegedése, rendkívül fontosak az egész emberi nem szempontjából.

Kapcsolódó elemek