Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország a cukorreform nagy vesztese

Glattfelder Béla szerint Magyarország a cukorreform egyik fő vesztese lett. Hazánk a reform következtében csaknem teljes cukortermelését elvesztette.


Dátum: 2008-03-10 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:18:57.651847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerencsi gyár bezárásával a működő cukorgyárak száma az EU csatlakozáskor meglévő ötről mára egyre csökkent Magyarországon. Glattfelder Béla fideszes képviselő arra emlékeztetett, hogy a magyar néppárti delegáció az Európai Parlamentben a cukorreform ellen szavazott, mivel a tervezet radikális termeléscsökkentést javasolt az EU-ban. Az agrárminiszterek Tanácsa végül - a magyar kormány támogatásával - megszavazta a cukorreformot.

Gráf József a cukorreform elfogadását követően azt ígérte, hogy Magyarországon nem kerül sor gyárbezárásokra - hívta fel a figyelmet Glattfelder Béla. Az azóta eltelt időben egyértelművé vált, hogy a cukorreform során nem sikerült megvédeni a magyar érdeket. Hazánk a reformot megelőzően önellátó volt cukorból. Ezzel szemben ma a gyárbezárások következtében szinte a teljes hazai fogyasztást importból kell fedezni.

Glattfelder Béla szerint a cukorreform során megtanultuk, hogy Magyarország számára a Közös Agrárpolitika reformjai csak hátrányosak lehetnek. Hazánk alapvető érdeke ezért, hogy ezeket a reformokat megakadályozzuk.

Kapcsolódó elemek