Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A koalíciós feszültség 40-50 milliárdos kárt okozhat

Veszélybe kerülhet a főváros 2008-as költségvetése, miután a témában hétfőre összehívott rendkívüli közgyűlésen ismét vita támadt a két koalíciós párt között.


Dátum: 2008-03-10 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:18:57.889701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főváros akár 4-5 milliárd forintos állami támogatástól is eleshet, ha a héten nem születik egyezség.

A Fővárosi Közgyűlés február 28-án tárgyalta volna az idei büdzsét, ám a vitába végül bele sem kezdtek, mert az ülés az MSZP-SZDSZ koalíció vitája miatt határozatképtelenné vált. A vita a budapesti kórházi struktúra átalakítása körül robbant ki.

Az MSZP a hétfői közgyűlésen is a költségvetés elfogadásának feltételéül szabta az új budapesti kórházi modell bevezetését. Az SZDSZ azonban az ellenzéki pártok támogatásával ezt a kérdést újra levette a napirendről. Az MSZP rendkívüli frakcióülésen tárgyalt ezután az ügyről, de egyelőre nem tudni, mire jutottak

Ha a fővárosi közgyűlés a hét végéig nem fogadja el az idei büdzsét, akkor eleshet az áprilisra tervezett 4-5 milliárd forintos állami támogatástól. Ez a fővárosi kiadások egyötödét jelentené.

Kapcsolódó elemek