Pálinkás József elnökjelölt
Pálinkás József tanszékvezető egyetemi tanár, a Fidesz parlamenti képviselője, Roska Tamás, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja, valamint Somlyódy László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a jelöltek az MTA elnöki posztjára - közölte a jelölőbizottság ülése után Szántay Csaba akadémikus.
Dátum: 2008-03-10 22:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:00.969459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban öt jelölt szerepelt, ám a hétfői ülésen a bizottság számukat háromra korlátozta. Szántay Csaba közlése szerint a társadalomtudományi alelnök posztjára Maróth Miklóst, az ELTE prodékánját, egyetemi tanárát, valamint Török Ádámot, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárát jelölték.
Az élettudományi alelnöki posztra Dudits Dénes, az MTA Szegedi Biológiai Központ igazgatója és Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora a jelölt, természettudományi alelnöknek az e posztot jelenleg betöltő Kroó Norbertet ajánlották.
A bizottság február 18-i ülésén a testület Pléh Csabát, az MTA jelenlegi főtitkárhelyettesét, valamint Pálinkás Gábort, az MTA Kémiai Kutatóközpontja főigazgatóját jelölte a főtitkári posztra.