Budapesti költségvetés: 11 milliárdos hiány
Elfogadták a főváros idei költségvetését a kormánypárti képviselők minimálisan szükséges szavazatával. Budapest tervezett hiánya 11 milliárd forint. Napirenden marad a BKV járatainak ritkítása - jelentette ki Demszky Gábor.
Dátum: 2008-03-10 22:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:01.330663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánypárti képviselőknek a döntéshez minimálisan szükséges számú szavazatával a Fővárosi Közgyűlés hétfőn este elfogadta a fővárosi önkormányzat ez évre szóló, több mint 512 milliárd forintos költségvetését, amely 11 milliárd forintos hiányt tartalmaz.
Demszky Gábor főpolgármester szerint a költségvetés feszített, de stabil. Közölte, hogy a főváros az elmúlt évhez hasonlóan az idén sem tervezi hitel felvételét."
Antal Attila vezérigazgató lemondása után is napirenden marad a BKV-járatok ritkítása - mondta az egyik kereskedelmi televízió híradójának Demszky Gábor főpolgármester.