Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Népszabadság: sokk utáni forgatókönyvek az MSZP-ben


Dátum: 2008-03-11 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:07.438048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Feszült hangulatban tárgyalta vasárnap este az MSZP elnöksége a népszavazás eredményét. (...) Úgy tudjuk, hogy a képviselők többségét sokkolta a magas részvételi arány. Többen élesen kritizálják a kormányfő tanácsadóit és a kommunikációs stáb meghatározó tagjait, mondván, a belső tanácskozásokon végig azt mondták, hogy a részvételi arány alacsony lesz, s a baloldali szavazótábor tíz-tizenkét százalékánál többen nem fognak az igenek mellé állni. Ezzel magyarázták a "hideg kampányt" is, vagyis azt, hogy nem kell mozgósítani. Mégis, a baloldali átszavazók aránya húsz százalék fölöttinek tűnik.

Az MSZP-ben általános az a vélemény, hogy az új politikához "arcfrissítésre" volna szükség. A folyosókon már komplett forgatókönyveket fogalmaznak, de egyelőre mindenki bizonytalan a folytatást illetően.

- Egyre erősebben megfogalmazódik bennünk, hogy Gyurcsány Ferenccel nem lehet nekivágni a következő parlamenti megmérettetésnek. Az is kétségtelen ugyanakkor, hogy vele legalább tisztességes vereséget lehet szenvedni; ha "felszívja" magát, legalább harminc százalékra küzdhetjük föl magunkat. Az is látszik, hogy mindaz, amitől a fordulatot várjuk, ilyen helyzetben nem fog beérni 2009-2010-re - mondta lapunknak egy vezető szocialista politikus.

Kapcsolódó elemek