Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem megfelelő a Déli-Áramlat szerződés

Gyürk András európai parlamenti képviselő mai, napirend előtti felszólalásában Strasbourgban az egységes európai fellépést szorgalmazta az energiapolitika terén.


Dátum: 2008-03-11 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:11.538171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyürk András, európai néppárti képviselő szerint az egységes európai fellépés szükségességét az elmúlt napokban két esemény is alátámasztotta: "Egyrészt Oroszország ismét jelentős mértékben csökkentette Ukrajna felé irányuló gázszállításait, komolyan veszélyeztetve ezzel az európai ellátás biztonságát. Másrészt a Gazprom és a magyar kormányzat az érvényben lévő uniós előírásokkal nem összeegyeztethető megállapodást kötött a Déli Áramlat vezeték magyarországi szakaszáról". A fideszes politikus aláhúzta, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával aláírt szerződés elsősorban a vezetékhez való harmadik feles hozzáférés szempontjából vet fel aggályokat.

Gyürk András szerint a két történés tanulsága világos: "bár Oroszország egyre kevésbé tekinthető megbízható energetikai partnernek, az Európai Unió kiszolgáltatottsága fokozatosan nő irányába". Ez a kiszolgáltatottság aztán az ellátásbiztonság romlásához és végül az árak emelkedéséhez vezet - hangsúlyozta a szakpolitikus, majd hozzátette: "ahhoz, hogy mindez ne következzen be, és az európai fogyasztók számára garantálni tudjuk a megfizethető árú és biztos energiaellátást, egységes uniós fellépésre van szükség." A politikus azon meggyőződésének adott hangot, miszerint nincs még késő, hogy a tagállamok megerősítsék a szolidaritásra épülő közös energiapolitika alapjait. Csak így alakulhat ki a kölcsönös függőségen alapuló, valódi energetikai partnerség az Unió és Oroszország között. - zárta felszólalását Gyürk András.

Kapcsolódó elemek