Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A levegőszennyezés többet árt az agynak, mint gondolták

Egy szennyezett levegőjű, füstös helyen eltöltött óra nemcsak fejfájást okoz, hanem az agy működését is megváltoztathatja - mutatnak rá holland kutatók.


Dátum: 2008-03-11 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:14.481803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy kutatás szerint különösen nagy veszélynek vannak kitéve azok, akik autószerelő-műhelyben vagy az autópályák mellett dolgoznak.

A holland kutatók kísérletekkel igazolták mindezt. Ezek során arra kérték a résztvevőket, hogy töltsenek el egy órát egy olyan szobában, amelynek tiszta a levegője, majd egy olyanban is, amelyben olyan szennyező anyagok voltak a levegőben, mint amilyeneket a járművek bocsátanak ki.

A résztvevőket EEG-vizsgálatnak vetették alá, az elektro-enkefalográf az agykéregben lejátszódó parányi elektromos változásokat észleli.

A vizsgálatot akkor is elvégezték, amikor a páciensek még a szennyezett levegőjű helyiségben voltak, majd négy órával később is.

A műszer már a káros anyagok félórányi belélegzése után változásokat jelzett az agyműködésben. A változás pedig még a szoba elhagyása után négy órával is fennállt.

Kapcsolódó elemek