Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Globális konfliktusokhoz vezethet a klímaváltozás

A globális biztonságot fenyegeti a klímaváltozás, az energiahordozókért és az ásványkincsekért folyó egyre élesebb harc máris komoly potenciális konfliktusforrást jelent Afrikában, a Közel-Keleten, valamint az Európai Unió és Oroszország között - figyelmeztetett jelentésében az EU két fő tisztségviselője.


Dátum: 2008-03-11 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:14.829165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió két külpolitikai vezetője, Javier Solana és Benita Ferrero-Waldner közös jelentésében hét olyan veszélyt nevez meg, amelyeket az "energiaforrások megszerzéséért és ellenőrzéséért folyó intenzív verseny" okoz. A figyelmeztetést az eheti klímaváltozási csúcstalálkozó elé időzítették.

Solana és Ferrero-Waldner szerint növekszik majd a feszültség Észak és Dél között, mivel a globális felmelegedést elsősorban a gazdag északi és nyugati országok okozzák, miközben a hatásait leginkább a szegény déliek érzik majd meg.

Az egyik legnagyobb aggodalmuk az Északi-sarkkör természeti erőforrásaiért érzékelhető erősödő rivalizálás Oroszországgal, amely "potenciális következményekkel járhat a nemzetközi stabilitásra és Európa biztonsági érdekeire".

A klímaváltozás miatt annak is egyre nagyobb a veszélye, hogy háborúk törnek ki a víztartalékért a Közel-Keleten, ahol az arab államok kétharmada külső forrásokból kényszerül vízszükséglete fedezésére. "A vízkészletek fölötti ellenőrzés miatt már most is tapasztalható feszültségek szinte biztosan tovább éleződnek majd a térségben, s ez további politikai instabilitást okoz majd, hátrányosan érintve Európa energiabiztonságát és egyéb érdekeit. Ebben az évszázadban Izraelben hatvan százalékkal csökkenhet a vízellátás" - olvasható a jelentésben.

A mezőgazdasági termelés csökkenése miatt Törökországban, Irakban, Szíriában és Szaúd-Arábiában a darfúrihoz hasonló konfliktusok törhetnek ki - figyelmeztetnek.

Kapcsolódó elemek