Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javaslat a kieső bevételek pótlására

A Fidesz világos és egyértelmű megoldást javasol a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételek pótlására, a kérdés csak az, akarja-e a kormány kezelni a referendum után kialakult helyzetet - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden az Országgyűlésben, a népszavazáson hozott döntések végrehajtását célzó kormányzati és fideszes törvényjavaslat együttes általános és részletes vitájában.


Dátum: 2008-03-11 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:19.143476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz törvényjavaslatának egyik készítője azt mondta, pártja a 2008-as költségvetésben 15,8 milliárd forintos átcsoportosítást javasol, elsősorban olyan kiadásokból, amelyeket már tavaly is indokolatlannak tartott, például a Miniszterelnöki Hivatal forrásaiból, míg 2009-től a játékadóból befolyó mintegy 41 milliárd forintot fordítanák oktatási és egészségügyi fejlesztésekre.

Varga Mihály kérdésesnek nevezte, hogy a kormány meg akarja-e oldani a népszavazás után kialakult helyzetet, amit saját maga idézett elő. Hozzátette: sajnos úgy tűnik, a kormány nem akarja kezelni a helyzetet, bár a Fidesz mindent megtesz, hogy meggyőzze a kormányoldalt arról: van életképes megoldás. "Számítunk a kormánypárti képviselők segítségére, hiszen közös érdekünk, hogy az emberek világosan kifejezett akarata után előállt helyzetet kezelni és megoldani tudjuk" - mondta. Szerinte a kormányoldalt most sértődöttség, dac és elutasítás jellemzi, meg akarják büntetni embereket a népszavazás után.

A volt pénzügyminiszter a játékadó Fidesz által javasolt átcsoportosítása kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen "felpántlikázott" bevételekre van magyar és nemzetközi példa is, ilyenek a magyar útalapba befolyó összegek, de például Angliában a szerencsejátékból befolyó pénz egy része az ottani nemzeti örökségalapot gazdagítja. Varga Mihály hozzátette: más források is "felbukkannak", hiszen Horváth Ágnes egy kereskedelmi rádióban azt nyilatkozta, hogy több pénzt akarnak költeni az egészségbiztosítási törvény kommunikációjára, valamint "az is kiderült a népszavazás előtt négy nappal, hogy az új tulajdonosi program kapcsán 1,6 milliárd forintot akarnak elkölteni, a költségvetés tartalékból történő átcsoportosítással".

Expozéjában a fideszes képviselő azt mondta, a gazdasági növekedés is sok mindent megoldana, azonban jelenleg Magyarország a ebben a tekintetben utolsó a 27 uniós ország közül.

Kapcsolódó elemek