Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új korszak kezdődik az európai közlekedésben

Új korszak kezdődik az európai közlekedésben - hangsúlyozta Barsiné Pataky Etelka fideszes képviselő Strasbourgban az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén.


Dátum: 2008-03-11 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:22.077507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Barsiné Pataky Etelka az Európai Parlament klímaváltozással foglalkozó bizottságának tagjaként, a közlekedés és az energiakibocsátás téma előadójaként elmondta: az európai szabályozás és a társadalom változik, de a mobilitás iránti igény megmarad, azt hiba lenne korlátozni - áll a közleményben.

A fenntartható közlekedésről szóló parlamenti vitában Barsiné kiemelte: "A technológiai fejlődés megállíthatatlan. Tudatosan ki kell választanunk a második generációs bioüzemanyagokat, valamint a hidrogénnel kapcsolatos lehetőségeket." A közlekedésben vezető szerepet kapnak az intelligens megoldások, amelyek fejlesztését az unió is erőteljesen támogatja a kutatási keretprogramokkal.

Hozzátette, hogy a tagállamok hatékony részvétele elengedhetetlen az új elképzelések sikeréhez. A közlekedésirányításban a képviselő asszony nagy jövőt jósolt a Galileo európai műholdas navigációs rendszernek, valamint a hatékony egységes légi irányítást biztosító SESAR-rendszernek. - Az új megoldások mellett a megfelelő infrastruktúrára kell koncentrálni, enélkül egyszerűen nem beszélhetünk az európai közlekedés megújításáról - tette hozzá Barsiné. Szerinte az infrastruktúra használatáért a használónak, illetve a szennyezőnek kell fizetnie, nem pedig a tulajdonosnak, ami az általános közlekedésiadó-kivetésnél hatékonyabb és fenntarthatóbb finanszírozási módszer lesz a jövőben.

Az új közlekedési "irányelv" fontos eleme végül a közlekedési szokások megváltoztatása, a gazdaságos és környezettudatos vezetés, illetve infrastruktúra-használat az állampolgárok részéről - hangsúlyozta a néppárti képviselő.

Kapcsolódó elemek