A demokratikus együttműködést sértik meg
Sérti az alkotmányos szervek demokratikus együttműködését, ha az Alkotmánybíróság felkészültségét, pártoktól való függetlenségét más, közhatalmat gyakorló szervek kétségbe vonják - tartalmazza az Alkotmánybíróság (AB) kedden közzétett állásfoglalása. Ismeretes: Gyurcsány és Kóka is "nekiment" a taláros testületnek.
Dátum: 2008-03-11 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:22.655583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az AB "az elmúlt napokban az Alkotmánybírósággal kapcsolatban elhangzott egyes kijelentésekről" szóló állásfoglalásában közli: "sérti az alkotmányos szervek demokratikus együttműködését, hogyha az Alkotmánybíróság szakmai felkészültségét és a politikai pártoktól való függetlenségét bármely döntése kapcsán más, közhatalmat gyakorló szervek kétségbe vonják".
Különösen súlyosnak tartja az AB, ha alkotmányos szervek vezetői és tagjai a testület alkotmányos jogállam melletti elkötelezettségét és pártatlanságát a politikai nyilvánosság előtt vitatják. Mindenkinek jogában áll véleményt nyilvánítani a döntéseiről - fogalmaz állásfoglalásában a testület -, azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy a hozzáértésüket és függetlenségüket kétségbe vonják a politikai szervezetek vezetői pusztán azért, mert az AB valamely döntése "nem felel meg politikai elvárásaiknak".
Népszavazási kérdésekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság "kizárólag azt vizsgálja, hogy az adott kérdésben alkotmányosan - az alkotmány és a hatályos jogszabályok alapján - megengedhető-e a népszavazás. Döntése semmiképpen nem értékelhető magának a kérdésnek a támogatásaként vagy elutasításaként" - fejeződik be az AB testületének állásfoglalása.
Hétfőn az Országgyűlésben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: nagyon sokat árt Magyarországnak, ha lényegében költségvetési kérdésekről lehet szavazni. A kormányfő hangsúlyozta: tudomásul veszi a taláros testület népszavazási kérdéseket érintő korábbi döntését, de hibának tartja, nem ért vele egyet. Felelős polgári demokráciában olyan kérdést feltenni a választóknak, hogy szeretnének-e valamilyen közszolgáltatásért kevesebbet fizetni, adót, járulékot csökkenteni, nem szabad - mondta, hozzátéve, hogy a kérdéseket az AB nem tartotta a költségvetéssel összefüggőnek, most mégis mindenki arról beszél, hogy honnan lesz pénz, honnan pótolják a kieső összegeket.
Az Alkotmánybíróság referendumot engedélyező döntése lejáratta a népszavazás intézményét - mondta hétfőn Kóka János. Az SZDSZ elnöke szerint a költségvetést érintő kérdésekről volt szó a vasárnapi népszavazáson, de miután az Alkotmánybíróság megengedte a referendum kiírását, a kieső bevételek nem pótolhatók költségvetési forrásokból.