Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egymásra találtunk Csepelen

Kerületünkben is új korszak kezdődött. Csepel talpra állt, mert mi, csepeliek, tizennégy év után először - egymásra találtunk - olvasható a csepeli Fidesz közleményében.


Dátum: 2008-03-12 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:43.968394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, március 9-én olyan összefogás született kerületünkben, amilyen még sosem volt. A népszavazásnak tehát nem a pártok, a politikusok a győztesei, hanem Csepel lakossága. Igen, Csepel győzött. A népszavazással a csepeliek nyertek.

Győztek, akik igennel szavaztak, és azok is, akik otthon drukkoltak az igeneknek.

Azok is nyertek Csepel győzelmével, akik a pártjukhoz való lojalitásból szavaztak nemmel. Nekik sem kell vizitdíjat, kórházi napidíjat fizetniük a jövőben, és az új irány nekik is sikeres jövőt jelent.

Szép volt Csepel! Köszönjük és gratulálunk!

A népszavazással tehát minden csepeli nyert. Egyedüli vesztese a kerületet vezető MSZP-SZDSZ koalíció, akik vagy fennhangon kampányoltak az emberek érdekei ellen, a nemek mellett, vagy gyáván megfutamodtak a csepeli nyilvánosság előtti viták elől. Március 9-én Őket és pökhendi, cinikus, hazug politikájukat szavazták le a csepeli választók.

A többség kijelölte az utat egy sikeres csepeli jövőkép felé.

Csepelen 21 ezer ember, a szavazópolgárok több mint 73%-a szavazott igennel a vizitdíj eltörlésére. Ezért első lépésként határozottan felszólítjuk Tóth Mihály polgármestert, hogy saját hatáskörében azonnal intézkedjen arról, hogy a Csepeli Egészségügyi Szolgálat rendelőintézeteiben már a mai naptól ne kelljen a csepeli betegeknek vizitdíjat fizetnie.

Kapcsolódó elemek