Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvai Ildikó hamissága


Dátum: 2008-03-12 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:44.837257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP frakcióvezetője a Fidesz-kormány idején volt "Ezüsthajó" ügyére hivatkozva akarja normálisnak tekinteni a mostani kormány "tájékoztatáspolitikáját". Ez vérlázító, mert:

1. Az MSZP (és az SZDSZ) elítéli az "Ezüsthajó" történetét, tehát ha azt folytatják, akkor önmagukat is el kell ítélniük.

2. A kormány "tájékoztatáspolitikáját" legjobban az APEH költségén 2006 február-márciusban félrevezetett adófizetők esete példázza. Az APEH akkor minden adózónak kiküldött egy "tájékoztatót" a Gyurcsány-kormány "ötéves adócsökkentő törvényéről", amely elejétől végéig valótlannak bizonyult, kizárólag kampánycélból készült törvénnyel.

3. A kormány irreálisan magas összegeket költ a csókos sajtóra, amely a legkevésbé sem tájékoztat, hanem éppen ellenkezőleg, kampányol: fűti a Fidesz-ellenes indulatokat - a Fidesz-támogató adózók pénzéből. Ez pedig nem más, mint visszaélés a demokratikus lehetőségekkel.

A választókon tett erőszak a kormány "tájékoztatáspolitikája".

Kapcsolódó elemek