Közösen emlékezés Strasbourgban
Közösen emlékeztek meg szerdán Strasbourgban a különböző pártállású - magyarországi, valamint határon túli - magyar európai parlamenti (EP-) képviselők az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulójáról.
Dátum: 2008-03-12 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:46.709498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Március 15-ike közös megünneplését a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) kezdeményezte, és a meghívást elfogadva az Európai Parlament közelében található Petőfi-szobornál jelen voltak mind a különböző magyarországi pártok, mind az RMDSZ EP-képviselői, miként Tőkés László, jelenleg független erdélyi EP-képviselő is. Szintén ott volt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke.
"Jelzésértéke van annak, hogy az otthontól több száz kilométerre, az Európai Parlamenttől néhány tucat méterre Petőfi Sándor szobránál gondolkodunk el a magyar történelem erős és kevésbé erős megnyilvánulásai fölött" - mondta ünnepi beszédében Csáky Pál, az MKP elnöke.
Beszédében kitért arra: ha folyamatában látjuk a történelmet, akkor 1848 üzenetét, az oda vezető utat, a reformkor üzenetét, valamint az utána következő kor üzenetét is be kell építeni a mai törekvések közé.
"Olyan Európát szeretnénk, amelyben meg tudjuk valósítani magyarként önmagunkat. Európaiként magyar, magyarként európai akarunk lenni" - hangsúlyozta Csáky.
A megemlékezés részvevői egyetlen közös, nagy koszorút helyeztek el a Petőfi-szobornál.