Demszky csak motozás után vár
Az SZDSZ a rendszerváltás előtti idők óta, a fővárosi önkormányzattól függetlenül hívja szimpatizánsait a Petőfi-szoborhoz március 15-én - írja Demszky Gábor főpolgármester a Rétvári Bence KDNP-képviselő kérdésére adott válaszában.
Dátum: 2008-03-12 23:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:48.568648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rétvári azt kérdezte a főpolgármestertől, hogy megint az SZDSZ-es meghívókkal invitál-e a főváros ünnepségére. Minden esetre az ünnepségen a szónokok közelébe csak átvizsgálás után juthat el az ünneplő közönség.
Az ellenzéki képviselő arra kért választ, hogy 2006-os eljárásához hasonlóan idén is tervezi-e a főpolgármester, hogy a főváros hivatalos ünnepségére SZDSZ-es meghívókat is küld. Szerinte ugyanis az SZDSZ ezzel korábban azt a látszatot keltette, mintha a fővárosi ünnepség valójában a liberális párt ünnepsége lenne.
Demszky Gábor emlékeztette politikustársát arra, hogy 2006-ban ő még nem is volt fővárosi képviselő. Múlt évi hasonló kérdésére pedig ezúttal is ugyanolyan választ tud adni. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a Petőfi-szobornál rendezett ünnepségen minden olyan pártot és civil szerveztet szívesen látna, amely méltósággal, másokat nem sértve kíván megemlékezni az első pesti forradalomról. Demszky Gábor sajnálatosnak tartja azt, hogy politikustársa továbbra is azt szeretné, ha az SZDSZ szimpatizánsai nem vehetnének részt ezen az ünnepségen. Vagy legalább is megakadályozná, hogy a párt értesíthesse támogatóit erről az eseményről. Erre azonban nincs lehetősége politikustársának - jegyezte meg.
Demszky Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy az SZDSZ már akkor is a Petőfi-szobornál ünnepelt, "az ellenzéki időkben is, amikor Ön még kisgyerek volt". Rámutatott, hogy a liberálisokat akkor is megpróbálták ugyan távol tartani a Petőfi-szobortól, de ez akkor sem járt sikerrel.
A főpolgármester megjegyzi, ahogy korábban, úgy idén sem lesznek pártzászlók, pártlógók a fővárosi ünnepségen. Felidézte, hogy tavaly annyiban változott a helyzet, hogy a szélsőjobboldali pártok hívei Árpád-sávos zászlókkal megjelentek, s megpróbálták tönkre tenni az ünnepséget. Nem lennék meglepve, ha ez az idén is így történne - tette hozzá.
Sajtóhírek szerint az idei ünnepségen a színpad közelébe csak azok mehetnek, akiknek átvizsgálták a csomagját és a ruházatát. Érdekes az is, hogy csak a nemzeti lobogót, az EU zászlót és a főváros lobogóját engedik Demszky közelébe a biztonsági emberek.