Gyurcsány Ferenc és a csalás
Dátum: 2008-03-13 07:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:49.177175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb csalása történik most, a népszavazás után - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szerdán Budapesten.
A referendum előtt nem lehetett azt hallani, hogy ha az igenek győznek, válság alakul ki - vélekedett a kormányfő az MSZP budapesti tanácsának Közvetlen kapcsolat elnevezésű programja rendezvényén. Ha a magyar egészségügy a népszavazás után válságba kerül, ahogy ezt jósolják ellenzéki politikusok, akkor ezt a válságot a népszavazás kezdeményezői idéztek elő, és sajnálom, hogy ebbe megtévesztéssel bevontak több mint hárommillió embert - fűzte hozzá.
Gyurcsány Ferenc szerint a népszavazáson a szavazók azt mondták, nem értik azt a politikát, amit a kormány követ, és ezért a kabinetnek még többet kell tennie annak érdekében, hogy értsék, miért jó ez.