Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Legyen felelős

Nincs könnyű helyzetben az ügyészség. A Civil Jogászbizottság ugyanis a gyülekezési szabadság megsértésének bűntette és a sok ember életét veszélyeztető emberölés bűntette kísérlete bűnrészesként elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményező feljelentést tett Gyurcsány Ferenc kormányfő ellen.


Dátum: 2008-03-13 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:19:53.463266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beadványt a 2006. október 23-i, budapesti erőszakos cselekmények kivizsgálása után írták meg.

A bizottság tagja szerint a miniszterelnöknek tudomása volt az utcai történésekről, "az alkotmányban és a rendőrségi törvényben biztosított a joga a rendőrség közvetlen irányítására". Ugyanígy felelősnek tartják azért is, mert a rendőrség "az emberi élet kioltására alkalmasan" vetette be a fejmagasságban, felsőtestre irányzott gránátokat és lövedékeket.

Nem tudni, mi lesz a beadvány sorsa. Nem tudni, hogy mennyire tud az ügyészség utánajárni a kormányfő szerepének, illetve mennyire tudják rekonstruálni az eseményeket. Nem tudni, bizonyíthatónak látják-e, hogy a kormányfő személyesen adott volna parancsot a rendőröknek.

Ám nem csak ezért nehéz pillanatnyilag elképzelni a miniszterelnök büntetőjogi felelősségre vonását. Ahhoz nagyon hosszú út vezet. Hogy csak egy akadályt említsünk: a kormányfőt - parlamenti képviselőként - mentelmi joga is védi. Elvileg a parlament megfoszthatja ettől, de ahhoz az ügyészeknek megalapozott gyanút kell igazolniuk...

A beadványt mégis fontosnak tartjuk. Főként azért, mert napirenden tartja a 2006. otóber 23-i eseményeket. Ha nincs a Civil Jogászbizottság, ki tudja, hányan és hogyan emlékeznének az akkori eseményekre.

A Civil Jogászbizottság munkájának köszönhető, hogy a hatalom nem tudott az eseményekről "hivatalos változatot" kreálni. Nem tudta megmondani, mi az egyetlen és megfellebbezhetetlen igazság.

Talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha a mostani kezdeményezésre is így tekintünk. Ha olyan kezdeményezésnek látjuk, amelynek elsődleges célja és értelme az lesz, hogy időről időre emlékeztessen. Emlékeztessen rá, hogy 2006. október 23-án egy demokráciában megengedhetelen eseménysorozat zajlott Budapest utcáin. Hogy arra az erőszakra nincs mentség és nincs magyarázat.

És voltak szakmai és politikai felelősei. A kezdményezés, a beadvány ezt nem engedi feledésbe merülni.

Más kérdés, mit tud majd kezdeni vele az ügyészség.

Kapcsolódó elemek