A nuncius Irakban marad
Háború kitörése esetén sem hagyja el iraki szolgálati helyét Fernando Filoni apostoli nuncius. Az Il Messaggero című római napilap jelentése szerint a Szentszék küldötte - sok más diplomatával ellentétben - mindenképpen a helyén akar maradni.
Dátum: 2003-03-12 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:57.234951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1991-es Sivatagi Vihar fedőnevű hadművelet idején egyetlen nagykövetként tartott ki Irakban Filoni akkori elődje, Marian Oles érsek. Bajorországból három békeaktivista nagyobb mennyiségű gyógyszerrel Irakba repült, hogy emberi pajzsot alkotva egy iraki kórházat védjen az esetleges bombatámadásoktól.
MTI - fidesz.hu