Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk lemarad a tudásversenyben

Sajnálattal kell megállapítani, hogy miközben Magyarország az Európai Unió tudományos életének központjává szeretne válni, hazánkat az innovációs kultúra stagnálása és a tudástőke lemaradása jellemzi.


Dátum: 2008-03-13 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:20:04.485539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindehhez hozzátartozik az is, hogy honi vállalkozásaink innovációs kapacitása is szörnyűségesen alacsony. Az elmúlt években oly mértékben csökkent a minisztériumi fenntartásban működő kutatóhelyek száma, hogy már a törvényhozásban is érzékelhetjük annak kedvezőtlen hatását - jelentette ki Bencsik János. Elég, ha csak a napokban tárgyalt energiapolitikai stratégia megalapozatlanságára utalunk. Magyarország a kutatás-fejlesztésre fordítandó források tekintetében messze elmarad az Európai Unió átlagától, s alig éri el annak a felét, holott ez utóbbi elmaradása is jelentősnek mondható globális összehasonlításban - fogalmazott Bencsik János a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia parlamenti beszámolójának vitájában.

Városvezetői tapasztalataira alapozva, a sikeresnek bizonyult tatabányai gazdaságfejlesztési példa alapján mutatott rá arra, hogy csak a folytonos innováció képes biztosítani a honi gazdaság nemzetközileg mért versenyképességét. Mint mondta, csak az innováció képes arra, hogy tartósan Magyarországon tartsa a nemzetközi beruházókat. És csakis az innováció az, amely a hazai kis- és középvállalkozások számára is megteremti annak lehetőségét, hogy haszonélvezői lehessenek a hazai gazdasági folyamatoknak. Rámutatott arra, hogy a környezeti ipar a következő két évtized stratégiai ágazata lesz. Ahhoz viszont, hogy nemzetgazdaságunk is részesülhessen annak előnyeiből, kiemelten kell támogatni a honi alap- és alkalmazott kutatást. Érvényben lévő adórendszerünk még mindig nem ösztönzi hatékonyan a nemzeti innováció megerősödését.

Nem csak a vállalkozásokat sújtó magas adó- és járulékterhek, hanem a szűkösnek bizonyuló innovációs ráfordítások, valamint a természettudományi és műszaki felsőoktatásban résztvevők alacsony száma is veszélybe sodorhatja a magyar gazdaságot, s ez által az állam által nyújtott erőforrás-megújító jóléti szolgáltatásokat - mutatott rá a politikus. A műszaki és természettudományi pályák presztízsének növekedése nélkül, még azzal is szembe kell néznünk, hogy az itt belépő hallgatók átlagos felkészültsége is igen szerény minőségi mutatókkal rendelkezik. Láthatjuk tehát - jelentette ki -, hogy a hazai tudományos élet színvonala, az innovációra fordított állami és vállalkozói források mértéke alapvetően befolyásolják nemzetünk megmaradási, és sikeres fejlődési esélyeit - mondta Bencsik János. Polgármestertársai nevében külön köszönetet mondott az MTA elnökének, hogy az Akadémia, a "Magyarország az ezredfordulón" címmel kiadott sorozat által felölelt kutatási területek összefoglaló monográfiáinak megküldésével, a településvezetők stratégiai munkáját is segítette.

Kapcsolódó elemek