Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schüssel: Csehország dolgozzon ki kárpótlási megoldást az elüldözöttek számára

A Benes-dekrétumok nem tehetők meg nem történtté, de gondoskodni kell arról, hogy ma ne legyen jogi hatásuk, mert a mai Európában nem lehet az emberi jogokat sértő dekrétumok alapján álló ítéleteket hozni - mondta Wolfgang Schüssel osztrák kancellár a Der Standard című liberális bécsi lapban szombaton megjelent interjújában.


Dátum: 2002-03-02 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:28.348625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schüssel megemlítette, hogy a most európai szinten kezelt problémát Milos Zeman cseh kormányfő hozta a felszínre megjegyzéseivel, amelyeket egy osztrák politikai hetilapban tett, amikor a szudétanémeteket Hitler ötödik hadoszlopának, elűzésüket pedig enyhe büntetésnek minősítette, ezt azonban a mai Csehországban is elutasítják.

Schüssel azt ajánlotta Csehországnak, hogy dolgozzon ki kárpótlási megoldást az elüldözöttek számára. Ausztria példájára hivatkozott, amely önként, tulajdonképpen külső nyomás nélkül megállapodott mind a volt kényszermunkások, mind a vagyoni károkat szenvedettek kárpótlásáról. A kancellár szerint jogilag nem szükségszerű, hogy kártérítési perek induljanak, ha a cseh kormány tesz lépéseket. Az elüldözöttek szövetségeinek követelései természetesen fennállnak, ezt azonban jogilag külön lehet választani - mondta.

Egyébként leszögezte: álláspontja mindig is az volt, hogy "holt jogtalanságnak" kell minősíteni az érintett dekrétumokat, s hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással ez jogilag is világosan láthatóvá válik. Ehhez nem kötődnek feltétlenül a kárpótlási kérdések, amelyeket mindenkinek magának kell eldönteni - mondta Schüssel. Ausztriában a felszabadultság érzésével jártak a kárpótlások - szögezte le, de hozzátette, hogy ezt Csehországban kell megvitatni és eldönteni.

Kapcsolódó elemek