Katolikus püspökök a békéért
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia csatlakozik a békét óhajtó tömegekhez és újólag tiltakozik a háborús készülődés ellen; az erről szóló nyilatkozatot a testület szerdán - háromnapos tavaszi ülése során - bocsátotta ki.
Dátum: 2003-03-12 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:57.517515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI-hez eljuttatott dokumentumban kiemelik: II. János Pál pápát hónapok óta aggodalom tölti el a növekvő háborús előkészületek miatt. Leszögezik, a katolikus egyházfő a maga részéről mindent megtett azért, hogy ez a készülődés ne torkolljon újabb háborúba: bíborosokat küldött az érintett országok vezetőihez, hogy tárgyaljanak a béke megőrzése érdekében, s kérésére Hamvazószerdán híveikkel együtt böjttel és imádsággal fordultak Istenhez, könyörögve a békéért.
A püspöki testület utal arra, hogy tagjai korábban már tiltakoztak a háborús készülődés ellen.
"Hazánkban ugyanis sokszor megtapasztaltuk a háborúk szörnyűségeit, az ártatlan emberek és értékeik pusztulását, a hajlék nélkül maradt családok kétségbeesését és a harcok után megszaporodó igazságtalanságot, erkölcsi romlást" - írják.
A keresztény ember számára a mai körülmények között egy lehetőség van: a háború hazugságával szemben a béke igazságát választani - áll a közleményben.
MTI - fidesz.hu