Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaczynski akadályozza a Lisszaboni Szerződés ratifikálását

Az Európai Parlament elnöke úgy vélekedett csütörtökön, hogy "tragédia lenne", ha Lengyelország nem ratifikálná a Lisszaboni Szerződést.


Dátum: 2008-03-13 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:20:12.731854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hans Gert Pöttering arra reagált nyilatkozatával, hogy Jaroslaw Kaczynski előző, konzervatív lengyel miniszterelnök a szerződés ratifikálásának megakadályozásával fenyegetőzött.

"Bízom benne, hogy lengyel barátaink megoldást találnak az ügyben" - mondta Brüsszelbe érkezésekor Pöttering. Az európai parlamenti elnök konzervatív európai vezetők találkozóján vesz részt a belga fővárosban, az EU székhelyén.

Kaczynski azt mondta csütörtökön, hogy megakadályozza a Lisszaboni Szerződés ratifikálását, a tervezet ellen szavaztat a parlamentben pártjának képviselőivel, ha a törvényhozók nem fogadják el szerdán beterjesztett módosító javaslatát. E javaslat szerint olyan preambulumot kell csatolni a ratifikációs törvényhez, amely leszögezi, hogy a lengyel alkotmány elsőbbséget élvez az európai szerződéssel szemben, s megerősíti, hogy "a Lengyel Köztársaság szuverén állam, és az is marad (...) például az Európai Unióhoz tartozásáról (...) de az ettől való visszalépéséről szóló döntéseket illetően is".

Minősített, háromötödös többség, vagyis 460 képviselő támogató szavazata kell a szerződés lengyel jóváhagyásához. Jaroslaw Kaczynski Jog és Igazságosság (PiS) pártja, amelynek 166 helye van a törvényhozásban, képes lehet megakadályozni a ratifikálást.

Kapcsolódó elemek