Minek örült Horn Gábor?
Dátum: 2008-03-14 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:20:22.210180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
... Az SZDSZ kezébe került a kormány sorsa. Kevésbé udvarias megfogalmazásban: egekbe szökött az SZDSZ zsarolási potenciálja.
(...)
Ki van itt hatalmon, tessék mondani? Segítünk a válasszal: vasárnap óta nem az MSZP. Sőt a szocialistáknak éppen az fájt, hogy gyengeségükre az SZDSZ vezetői egy hiéna kíméletlenségével csapnak le. A gúnykacaj, az fájt.
Most tehát az amúgy 350 ezer szavazóra hitelesített SZDSZ - a szocialisták hibájából - ismét túszul ejtette az MSZP-t. A szocialistáknak le kellene harapniuk az egyik ujjukat. Vagy leváltják Gyurcsányt (és akkor az SZDSZ benyújtja a számlát), vagy mennek tovább a gyurcsányi úton (amely mind nyilvánvalóbban a sivatagba vezet), vagy kiírják az előre hozott választásokat (amit nagy valószínűséggel elveszítenek).
Az SZDSZ helyzete egyszerűbb. Ki fogják taposni az MSZP-ből az egészségbiztosítás privatizációját, amire a mostani ciklust szánták. Ők elviszik a szajrét, az MSZP vigye el a balhét.