Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elég a hazugságból és a pazarlásból!


Dátum: 2008-03-14 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:20:31.699794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány képviselői a Szociális Népszavazás óta azt hazudják, hogy nem tudják visszaadni az egészségügynek és az oktatásnak azt a pénzt, amit korábban kivonnak onnan. Ez azonban nem más, mint a bukott miniszterelnök kicsinyes bosszúállása az emberekkel szemben, akik nemet mondtak a kormány politikájára. A kormány százmilliókat, sőt milliárdokat költ teljesen felesleges luxuskiadásokra: még el sem indult kormányzati program kommunikációjára, luxusautókra és öntömjénező reklámra. Ma került nyilvánosságra, hogy a Magyar Posta 600 millió forintot költ PR célokra az adófizetők pénzéből. Ez az egyre mélyülő szociális válság idején cinikus, felháborító és elfogadhatatlan. Határozottan felszólítjuk a pénzügyminisztert, hogy azonnal utasítsa a Magyar Posta vezetőit a döntés visszavonására.

Ágh Péter

országgyűlési képviselő

Fidesz

Kapcsolódó elemek