Barna és zavaros, de iható
Barna és zavaros - mégis az Európai Uniós szabályoknak megfelelő és iható a víz Sellyén.
Dátum: 2008-03-14 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:20:33.386437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városban egy új elektromos szerkezettel tisztítják a vizet, amely feloldja a több, mint 30 éves vízhálózatban lerakódott vas-mangánt. Ez pedig a helyiek poharában végzi, ettől lesz barna és zavaros az ivóvíz. A sellyeiek nagy része nem iszik csapvizet, azt mondják, még a ruháikat sem lehet kimosni vele.
Akinek van gusztusa hozzá ihatja, a víz ugyanis az egészségre nem ártalmas. Kéthetente az ÁNTSZ szakembereivel önellenőrzést tartanak a polgármesteri hivatal munkatársai. Azokon a helyszíneken, amelyeket az ÁNTSZ választ ki és ezeket ők ellenőrzik. Ezek szerint iható és EU komform viz van Sellyén - mondta el a Független Hírügynökségnek Nagy Attila a város polgármestere.
A gondot az új csaknem 40 millió forintért vásárolt elektromos víztisztító okozza. A régi tisztítási technológiánál ugyanis vas-mangán lerakódások képződtek a hálózatban. Ezt pedig az új, elektromos víztisztító feloldja, a vas-mangán miatt pedig barna lesz a csapvíz. A szakemberek ezt a csövek átöblítésével próbálják kitisztítani."A vízhálózat öblítésére 180 ezer köbméter vizet használnak el a szakemberek. Így jövőre 10-15 százalékkal meg kell emelniük a lakossági vízdíjat is.