Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elmar Brok beszédének szószerinti leirata

Az Európai Néppárt képviselőjének, Elmar Broknak a Fidesz nagygyűlésén elhangzott beszéde.


Dátum: 2008-03-15 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:20:49.262408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hölgyeim és Uraim, Tisztelt európai honfitársaim!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a szabadság ezen ünnepe alkalmával beszédet mondhatok.

1988-ban, mikor senki nem hitte volna, hogy leomlik a fal, lehullanak a szögesdrótok és a kommunizmus véget ér, Budapesten voltam. Akkor egy kávéházban találkoztam egy 25 éves diákkal. Bátorított és azt mondta, eljön a szabadság órája, leomlik a fal, lehullik a szögesdrót. Ez az ember Orbán Viktor volt.

160 évvel ezelőtt március 15-én vette kezdetét a magyar függetlenség. Akkoriban a 12 pontban foglalták össze azokat a követeléseket, amelyek a felelős magyar minisztérium felállítását, sajtószabadságot, emberi és polgári szabadságjogokat követeltek. Ez a követelés országról országra szállt. Ezt követelték a Paulskirchében tartott beszédben, ezt követelték Franciaországban. Tehát ez nem egy magyar követelés volt, hanem európai üzenet.

Ha lehetőség lett volna arra, hogy ez az európai követelés már akkor valósággá válhasson, akkor Európában sohasem került volna sor világháborúkra, nem lett volna kommunizmus, fasizmus, nemzeti szocializmus.

Most az európai egység gondolatával, a lisszaboni emberi jogi kartával folytatjuk ezt a követelést egy olyan Európa érdekében, ami az értékek közössége, a felelős politizálás közössége. Egy Európát követelünk most, ahol a határok eljelentéktelenednek, ahol a kisebbségek kérdése elveszíti jelentőségét, mert senkit nem diszkriminálhat.

Ez volt az üzenet akkor, és ma is ez az üzenet a szabadságért, a békéért és a konfliktusok békés megoldása érdekében. Vagy, ahogy Petőfi Sándor mondta "Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk".

A magyar polgárok már 1848-ban felelős kormányzatot követeltek. Olyan kormányzatot, amely felelősséget vállal hibáiért. Olyan kormányt, amely őszinte, és amely tisztességesen, felelősen bánik az állami pénzekkel. Olyan kormányzatot, amely garantálja a jogállamiságot és a rendet. Istenem, milyen aktuálisak most ezek a követelések!

Mint mondottam, 1848 a forradalmak éve volt, amikor testet öltött az európai szabadság iránti követelés. 1848-ban a demokrácia szikrája országról országra terjedt és az ősatyák számos európai nép ősatyáival egyetértésben együtt küzdöttek az európai értékközösségért. A békéért, a szabadságért és a demokráciáért.

Ma elkísért egy amerikai barátom, aki 1989-ben Bush elnök tanácsadójaként a városban volt. Engedjék meg, hogy egy másik amerikai elnököt idézzek: "A frankfurti Paulskirchében ott, ahol 1848-ban a német követeléseket is megfogalmazták 1963-ban John F. Kenedy amerikai elnök a transzatlanti barátságról tartott egyik legjelentősebb beszéde során a béke és a demokrácia kapcsán csak egyetlenegy embert idézett: Kossuth Lajost. Kenedy azt mondta: Kossuthnak, a hazafinak igaza volt, addig, amíg a demokrácia nem virágzik minden országban, addig egyetlenegyben sem szökhet szárba. Húsz évvel ezelőtt Magyarország egyik kiindulópontja volt Európa egységének és hazám egységesítésének. Mi németek ezért mindig hálásak leszünk a magyaroknak.

Tudom azt is, hogy akkor Önök közül milyen sokan játszottak ebben szerepet, mint ahogy azt is tudom, hogy a diákmozgalmakban a Fidesz is küzdött a szabadság kivívásáért.

Amikor vasárnap este meghallottam az Önök népszavazásának számszerű eredményeit, akkor Kossuth Lajos egy idézete jutott eszembe. Egy olyan idézet, aminek mindig szemünk előtt kell lebegnie ahhoz, hogy ne a hatalomért, hanem a nép érdekében dolgozzunk. Kossuth 1852-ben az Egyesült Államokban azt mondta: "Mindent a népért, mindent a nép által. Semmit sem a nép nélkül, a nép ellenében, ez a demokrácia".

Köszönetemet fejezem ki Önöknek, és dolgozzunk együtt ezért a közös célért. Engedjenek meg egy utolsó megjegyzést, köszöntöm Debrecent, hiszen Debrecen város szülővárosom Testvérvárosa.

Minden jót kívánok nekik is.

Kapcsolódó elemek