Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napirenden a népszavazás végrehajtása

A vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat eltörlő népszavazás végrehajtásáról dönt az Országgyűlés ma, e heti kétnapos ülésének első napján.


Dátum: 2008-03-17 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:10.373975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló, a kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint április 1-től megszűnik a vizitdíj és a kórházi napidíj. Az előterjesztés alapján kikerül a felsőoktatási törvényből a képzési hozzájárulásról szóló rész, így az egyetemeken és főiskolákon szeptembertől nem kell tandíjat fizetni.

Döntenek a fideszes képviselők által benyújtott, törvényeket módosító javaslatról is. Az ellenzéki párt a költségvetésben 15,8 milliárd forintos átcsoportosítást javasol, elsősorban kormányzati PR- és protokollkiadásokból, míg 2009-től a játékadóból befolyó mintegy 41 milliárd forintot fordítaná oktatási és egészségügyi fejlesztésekre.

Az Országgyűlés ma várhatóan hatályon kívül helyezi a kormányzati negyed megépítésével kapcsolatos országgyűlési határozatot, és dönt az új tulajdonosi programról szóló országgyűlési határozati javaslatról.

Kapcsolódó elemek