Cipőlopás Iszlám módra
Nagyüzemi cipőtolvajlás folyik a nyugat-törökországi Bursza mecsetjeiben: két hónap leforgása alatt nem kevesebb, mint 150 pár cipőnek kelt lába a város mecsetjei előtt.
Dátum: 2003-03-13 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:00.409751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tolvajok arcátlanul kihasználják áldozataik vallási ceremóniáit, mivel a hívők iszlám szokás szerint lehúzzák cipőjüket, mielőtt a mecsetbe belépnének, és azután otthagyják azokat a kapu előtt, amíg vissza nem térnek az imából. Ezért a muftik a szószékről lelkére beszélnek a gátlástalan tolvajoknak és egyúttal jó tanácsot is adnak a híveknek: lehúzott cipőjüket tegyék műanyag tasakba és a közös imádság idejére vigyék be magukkal a mecsetbe, nehogy az imádság végeztével mezítláb kelljen távozniuk onnan - áll a dpa jelentésében. Arról, hogy miként egyeztethető össze a cipő tasakos bevitele a mecsetekbe a muzulmán előírásokkal, nem tartalmaz információt a hír.
MTI - fidesz.hu