A vásárhelyiek három pontja szerint a döntés rólunk szól
Amit Petőfiék nemzedéke tizenkét pontban foglalt össze, azt Hódmezővásárhely háromban oldotta meg - mondta Lázár János, a település polgármestere.
Dátum: 2008-03-17 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:12.344976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A mai nap legfontosabb üzenete, hogy március mostantól mindenkiről szól! Mindenkiről, és nem egyesekről, nem a kiváltságosokról, nem a kizárólagosokról és nem a kirekesztőkről - foglalta össze mondandója lényegét Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere az ünnepelni egybegyűltek előtt, a dél-alföldi város főterén. "Petőfiék nemzedéke 12 pontban sűrítette össze magyarságunk sorskérdéseinek legfőbb tételeit, megmaradásunk föltételeit. Petőfiék annak idején 12 pontra mondtak igent. Mi mai magyarok és vásárhelyiek három pontra mondtunk igent. Akkor is, és most is az emberek győztek. Győzött a véleménynyilvánítás szabadsága" - hangsúlyozta a polgármester, aki mint az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökeként előző nap elérte, hogy a rendőrök az ünnepen viseljenek kokárdát.
"Március százhatvan éve, és ma is azt üzeni, mindenki változást és igazságot akar, mindenki cselekedni akar, s részesedni kíván a döntésekben. Mi vásárhelyiek olyan országot akarunk, amelyben a hatalom nem egyenlő a hazugsággal, ahol a döntés rólunk és értünk szól, s ahol a reform nem az emberi erkölcs hiányával egyenlő" - fejezte be beszédét.
Őt Csoóri Sándor követte az emelvényen, aki rendhagyó történelemórát tartott. Az úgynevezett MDF-SZDSZ paktum történetét elevenítette fel, melynek azóta ható következményeit tette láthatóvá.
"Ha forradalmat nem is lehet többé kirobbantani Magyarországon, lázadást annál inkább. Mégpedig a becsület lázadásait. Ki-ki maga döntheti el, hogy lázadó lesz-e, vagy csak szurkoló. Hiszen minden személyes lázadásnál új tudat születik, mint március 9-én, vasárnap. Ez a nap volt a főpróbája sokat szédelgő demokráciánknak" - hangsúlyozta a költő.
Az ünnepségen verset mondott Bánffy György, Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész, közreműködött a Magyar Honvédség 5. Bácskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Zenekara.
Fejér megye valamennyi településén békésen emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Közösen ünnepelt Székesfehérvár városa és a Fejér Megyei Önkormányzat a megyeszékhelyen, a Petőfi-szobornál. A megyeháza dísztermében átadták a Fejér megye díszpolgára címet is. Leszkovszki Albin nyugalmazott középiskolai tanár a diákszínjátszás megteremtésében és fejlesztésében vállalt példamutató munkássága, több évtizedes, nagy hivatástudattal végzett pedagógiai tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést, Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár a Fejér megyei hagyományok kutatása, megőrzése, ápolása, valamint európai rangú néprajzi, tudományos és oktatótevékenysége elismeréseként részesült a díszpolgári címben.