A magyar nemzet születésnapja
Soha, sehol, senki eddig együtt, egy helyen nem láthatta azt az 1848-49-es szabadságharc idejéből származó, kizárólag a magyar nemzethez kötődő százhatvan tárgyat, amelyeket hat magángyűjtő állított ki Kecskeméten a százhatvan évvel ezelőtti események tiszteletére.
Dátum: 2008-03-17 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:12.653555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Komárom várába az ellenség három osztrák tüzért honvédruhába küldött be. De megtaláltatván nálok kalapács és a szögek kivallották, hogy ők az álgyukat akarták beszegezni, s beszegezvén, az ostromra röppentyűvel jelt adni. A jelt meg kellett adniok, és rohant ostromra az osztrák sereg - de a némának vélt álgyuk irtozatos tüze egypár ezernek óltá ki életét. Éljen a haza!" - ez a Szemere Bertalan által ellenjegyzett hirdetmény csak egyike azoknak a most kiállított emlékeknek, amelyekből egyetlen másik példány sincs hazai közgyűjteményekben. Emellett további ritkaságok - korabeli dokumentumok, fegyverek, egyenruhák, bankjegyek, litográfiák - kerültek a kecskeméti Katona József Múzeum vitrinjeibe magángyűjtők felajánlása jóvoltából.
A kiállítás megnyitóján nemzetőri és huszáregyenruhás hagyományőrző fiatalok fogadták az érdeklődőket. Közülük többen könnyekig meghatódva hallgatták a hároméves Máday Botondot, aki édesapja karjaiban elszavalta a Nemzeti dalt. Felvidéki és helybeli magyar fiatalok énekeltek, zenéltek, verset mondtak, táncoltak, jelezvén, hogy 1848 a magyarság egészének ünnepe, Laczkó János, a múzeum igazgatója szavaival: "a magyar nemzet születésnapja".
A kiállítást Simicskó István, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében 1848 üzenetéről, a nemzeti összefogásról beszélt. "Szerte Európában forradalmi események zajlottak, de valamennyi rövid időn belül elbukott a széthúzás miatt." A magyar szabadságharcot azonban több mint másfél évig éltette a közös akarat a sokszoros idegen túlerővel szemben is. Simicskó István szerint a hatalom akkori birtokosai, V. Ferdinánd, majd Ferenc József ugyanazt az elvet követték, mint a mostaniak: az "oszd meg és uralkodj!" politikáját. 1848-ban Bécs a birodalmon belüli népeket fordította egymás ellen. Az 1900-as évek elején már külső erők: franciák, angolok használták ki a Monarchián belüli ellenségeskedést, ami az első világháború után a trianoni tragédiához vezetett. 2004-ben a hatalom jelenlegi birtokosai a módszert úgy alakították át, hogy a határokon belül és azon túl élő magyarokat fordították egymással szembe a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Az emberekben meglévő rossz tulajdonságok: az egyénieskedés, az önzés előhívásával lehet megosztani őket. Ezzel ellentétesen hat, ha valaki a nemzet szolgálatába állítja, vagyis közkinccsé teszi tulajdonát.
Simicskó elismerően szólt a kiállítás megálmodójáról, Máday Norbertről, aki hosszú évtizedek óta kutatja és gyűjti az 1848-49-es szabadságharc emlékeit, és több könyv és kiállítás formájában adta közre őket. A százhatvan évvel ezelőtti események tiszteletére jelent meg Sólyom László államfő ajánlásával Máday Norbert Egy nemzet vívta szabadságharcát című könyve is, benne a kiállításon látható ritkaságok bemutatásán túl a korszak legkiválóbb szakértői, többek között Hermann Róbert, Töll László, Basics Beatrix tanulmányaival.
A Katona József Múzeumban az érdeklődők április 20-ig tekinthetnek meg olyan korabeli ritkaságokat, mint Damjanich János szablyája, az aradi vértanú Lázár Vilmos díszkardja, Gyulai Gaál Miklós honvédtábornok panyókás tiszti sapkája. Máday Norbert szerint mindegyik tárgynak üzenete van, a Landerer Nyomdában 1848 márciusában készített Nemzeti dal a Biblia bőrkötésében másfél évszázadon át összehajtva őrizgetett példányának csakúgy, mint az ózdi kohók pusztító tüze elől menekített díszkardnak vagy annak az 1850-ben készített aranyórának, amely Svájcban, a Dessewffy alapította órásműhelyben készült.