Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közúti fuvarozók demonstrációja Budapesten

A Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. szervezésében megkezdődött a közúti fuvarozók demonstrációja Budapesten az 56-osok terén hétfőn reggel, a fuvarozók a fővárosi behajtási engedélyrendszer idei módosítása ellen tiltakoznak.


Dátum: 2008-03-17 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:17.553193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fuvarozók szerint az engedélyek kiadásának bonyolulttá tétele, a behajtási díjak emelése és a túlsúly esetén fizetendő magas büntetési tételek a fogyasztók érdekeit is sértik.

Mintegy 70-80 teherautó és néhány kamion érkezett a demonstrációra, az egyik szervező elmondta, hogy 118 fuvarozó jelezte részvételi szándékát, de engedélyt csak 100 teherutóra kaptak.

Klinka László, a Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. egyik ügyvezetője elmondta: elfogadhatatlannak tartják a behajtási engedély rendszerét, mert életképtelenné teszi a vállalkozásokat. Véleménye szerint az engedélyeket - a korábbi gyakorlat szerint - nem rendszámra kellene kiadni, hogy a fuvarozó cég maga dönthesse el, hogy az adott munkát melyik teherautóval végezze.

Az ügyvezető a behajtási engedélyek összegének tízszeres emelésével sem ért egyet, mint mondta: ez elviselhetetlen többletkiadást jelent a vállalkozóknak.

Klinka László kifejtette, hogy a fuvarozók túl magasnak találják a sofőrök kötelező pihenő idejét ellenőrző tachográfos büntetési tételeket is, főleg úgy, hogy a városokon belül nincs biztosítva a parkolás lehetősége a teherautóknak.

Hozzátette: nem értenek egyet a túlsúly irreálisan magas büntetési tételével sem és kérik, hogy a túlsúlyfizetés matricás rendszerben valósuljon meg.

A demonstráció szervezői azt is el szeretnék érni, hogy a fuvar szolgáltatást megrendelő vállalkozások ne bújhassanak ki a fizetés alól azzal az "ürüggyel", hogy az adott cég tönkrement. Ennek elkerülésére azt javasolják: a beruházó a fuvarozó felé vállaljon kezességet a fővállalkozó fizetőképességére vonatkozóan.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e további akciókat, Klinka László csak annyit mondott: egyelőre nem tud szervezett tiltakozó megmozdulásokról, de az lehetséges, hogy a teherfuvarozók egyszerre nagy számban fogják használni a számukra kijelölt ingyenes tranzitútvonalakat.

Az ügyvezető megjegyezte: a teherautók helyett inkább a személyautók behajtásáért fizettetne díjat.

Kapcsolódó elemek