ACP országokkal tárgyal az EP
Az afrikai, karibi és csendes-óceáni térség parlamenti képviselőivel tárgyalnak a héten az Európai Parlament politikusai.
Dátum: 2008-03-17 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:25.180589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európai és az ACP (African, Carribean, Pacific) országok politikusai közös parlamenti ülésen vitáznak többek között, az élelmiszerbiztonságról, (az IMF által a fejlődő országokban alkalmazott) költségvetési kiigazító csomagtervről (SAP) valamint gazdasági együttműködési megállapodásokról - reflektorfényben Csáddal és Kenyával. A hétfőtől-csütörtökig tartó plenáris ülésnek Ljublana, a soros elnökséget betöltő Szlovénia fővárosa ad helyet, ahol a parlamenti képviselők szavaznak majd az SAP szociális és környezeti hatásait vizsgáló jelentésről is.
Az Európai Parlament gazdasági bizottsága Bulgáriában tárgyal a Fekete-tenger régiójának fejlesztéséről, míg a belső piac és fogyasztóvédelem parlamenti bizottságának delegációja Kínába látogat, ahol a termékbiztonságról, többek között a nemzetközi kereskedelmi forgalomba kerülő gyermekjátékokról is szó esik majd.