Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Széfbe zárt milliók

"Széfbe zárt milliók" - címmel Fülöp István interpellációt nyújtott be Horváth Ágnes egészségügyi miniszterhez. Az interpellációra Kincses Gyula államtitkár válaszolt.


Dátum: 2008-03-17 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:29.416661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fülöp István interpellációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelmúltban az egészségügyi tárca újabb felelőtlen döntésének, újabb milliók elherdálásának lehettünk szemtanúi. Emlékeztetett rá, a kórházak március 8-ig kaptak határidőt széfek beszerzésére, a határidő lejárta előtt alig pár nappal viszont kiderült, hogy mégsincs rájuk feltétlenül szükség, mivel a betegek központi széfben is elhelyezhetik értékeiket.

"Mondhatjuk azt is, hogy a széfprogram megbukott. A hibás és meggondolatlan döntés árát pedig az egyébként is súlyos helyzetben lévő kórházakkal és azok fenntartóival fizettették meg" - mutatott rá -, az intézmények jelentős része ugyanis beszerezést már elindította vagy éppen már fel is szerelte a széfeket, hiszen a működési engedélyek megvonásával fenyegették meg őket. A tárca által a széfek beszerzésére biztosított 600 millió forint, plusz amit még ezen felül a kórházak saját forrásaikból erre fordítottak, kidobott pénz volt, melyet az intézmények saját működésükre és az ellátás színvonalának emelésére is felhasználhattak volna - emelte ki.

"Valóban azt gondolja, hogy a széfek beszerzése volt a legégetőbb problémája a betegeknek és a kórházaknak, akkor, amikor alapvető életmentő műszerek beszerzésére sincs elegendő forrás?" - fordult az államtitkárhoz Fülöp István.

Mint mondta, miközben ésszerűtlen és indokolatlan kiadásokba hajszolják az egészségügyi intézményeket, a népszavazást kezdeményező pártokat hibáztatják a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt kieső bevételekért. Számon kérik és büntetik azokat, akik mertek alkotmányos jogukkal élve nemet mondani a reformnak nevezett sarcokra.

A fenyegetések helyett itt lenne az ideje, hogy megteremtsék a közszolgáltatások megfelelő színvonalának és fenntarthatóságának feltételeit is - szögezte le, majd megjegyezte: arról kellene végre beszélni, hogy mit lehet, és nem pedig arról, hogy mit nem lehet tenni. Egy tanulmányt talán ez is megérne - fűzte hozzá.

A kormány egészségügyi politikája hitelét vesztette. Ez a hitelvesztés pedig csak akkor állítható meg, ha kiállnak a közvélemény elé és elismeri: hibáztak, és nem kicsit, hanem nagyot - mutatott rá azt is megjegyezve, hogy a felelősök keresését kezdhetnék mindjárt a kormány tagjain.

"Alkotmányos kötelezettségüknek eleget téve biztosítják-e az állampolgárok megfelelő színvonalú, zavartalan egészségügyi ellátását, és az ehhez szükséges forrásokat vagy folytatják tovább bosszúhadjáratukat a társadalommal szemben? Mikor kezdenek el végre az állampolgárok érdekében és nem pedig ellenük dolgozni?" - tette fel kérdéseit a képviselő.

Kincses Gyula válaszában arról beszélt, hogy szó sincs semmiféle bosszúról, a kormány nem sértődötten vette tudomásul a népszavazás eredményét. A széfekkel kapcsolatban elismerte: a tárca előzetes várakozásaitól "némileg eltér" ezek megítélése a lakosság körében. Hangot adott azon véleményének, hogy "az egészségügyi ellátórendszer működésében egyszerre kell biztosítani a szakmai megbízható működést, és a lakosság megfelelő körülményeit". Mint mondta, ennek a munkának az állomása volt az értékmegőrzés biztosítása, ugyanakkor azt is elismerte, hogy "valóban nem ez az egészségügy alapvető kérdése".

Fülöp István viszontválaszában egy mondást ajánlott a kormány figyelmébe: egy hiba - nem öröm, de ki lehet javítani, két hiba - nem árt odafigyelni, három hiba - biztos baj lesz belőle, négy hiba - már nem lehet, mert addigra összedől valami. Az államtitkári választ nem fogadta el.

Az Országgyűlés szocialista-szabad demokrata többsége (149 igen, 108 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett) természetesen megszavazta a válasz elfogadását.

Kapcsolódó elemek