Marad a csángószövetség, lehet magyarul tanulni
Jogerősen elutasította a román bíróság a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének betiltását kérő keresetet - közölte a Krónika című erdélyi napilap. A szövetség betiltását 2001 őszén kérte a Bákó megyei tanfelügyelőség, mivel az - a Szeret-Klézse alapítvánnyal közösen - néhány faluban, magánházaknál szervezett magyar nyelvű oktatást a csángó gyermekek számára.
Dátum: 2003-03-13 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:01.629194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magánházaknál történő tanítást azért kezdeményezték, mert a Bákó megyei tanfelügyelőség a román oktatási törvény előírásait figyelmen kívül hagyva a szülők kérése ellenére nem engedélyezte a magyar nyelv oktatását a helyi állami általános iskolákban. A tanfelügyelőség szerint az oktatás megszervezésével mind a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, mind a Szeret-Klézse alapítvány az alapszabályzatában nem szereplő tevékenységbe kezdett, ezért a bíróságtól kérte betiltásukat. Az alapítvánnyal két vesztes per után peren kívüli megegyezést kötött a tanfelügyelőség Bartha András, a szövetség elnöke elmondta, hogy a per csupán a tanfelügyelőség túlbuzgóságának volt következménye. Az elnök hangsúlyozta, továbbra is az a céljuk, hogy a magyar anyanyelv oktatását tegyék lehetővé a csángóknak az állami iskolákban. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt tavalyi parlamenti együttműködési megállapodásának eredményeként néhány csángók lakta bákói településen tavaly ősszel megkezdődött a magyar nyelv oktatása az állami iskolákban is.
MTI - fidesz.hu