Az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházása
Az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházása kezdődik meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Dátum: 2008-03-18 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:47.455063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első ütemben Kisvárdán és Nagyecseden építenek korszerű, a legszigorúbb uniós környezetvédelmi követelményeknek megfelelő hulladéklerakó telepet, míg Nyíregyházán válogató létesítmény épül 2009. elejéig.
A beruházás 229 szabolcsi és 11 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település 600 ezer lakosának szilárdhulladék-elhelyezését teszi lehetővé.
A program első ütemét 28 millió euróval, vagyis 7,3 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió Kohéziós Alapja; a magyar állam 1,1 milliárd forinttal, míg az önkormányzatok 900 millió forinttal járulnak hozzá a fejlesztéshez.