Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emelik a tejkvótát az EU-ban

Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei hétfőn az Európai Bizottság javaslatát, hogy április elsejétől 2 százalékkal növeljék a tejkvótákat, mind az Európai Unióban, mind a világpiacon növekvő igény kielégítése érdekében.


Dátum: 2008-03-18 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:51.623273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összesen 2,84 millió tonnát jelentő növelés egyenlő feltételek mellett alkalmazandó a 27 tagállamra. Magyarországot a döntés kevéssé érinti, mert jelenleg sem használja ki mintegy kétmilliárd kilogrammos éves kvótáját. Nem befolyásolja a döntés a közös agrárpolitika egészségügyi vizsgálata keretében folytatott tejpiaci felülvizsgálatot sem, amelynek során a bizottság javasolta a kvóták fokozatos emelését, majd megszüntetésüket 2015. március 31-i lejárásuk után.

Decemberben Brüsszel közzétett egy jelentést, amely szerint a világpiaci kereslet és árak tekintetében egyaránt jók a kilátások. A bővülő sajt- és frisstejtermelés 2003 és 2007 között további 5,5 millió tonna tejet igényelt, miközben összességében nem változott a termelés.

A bizottság elemzése alapján 2007 és 2014 között további nyolcmillió tonna tejre lenne szükség a növekvő - főként sajt iránti - belső kereslet kielégítésére. Az átalakulóban lévő nemzetközi piacokon eközben növekszik a kereslet az uniós élelmiszerek iránt.

Kapcsolódó elemek