Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A minisztérium érdekes közleménye

A Pénzügyminisztérium Sajtóosztálya közleményben reagált arra, hogy Veres János nekiment a HírTV riporterének.


Dátum: 2008-03-18 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=110783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:21:51.904558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Veres János fellökte a HírTV riporterét

Érdekes közleményt adott ki Pénzügyminisztérium Sajtóosztálya, azzal kapcsolatban, hogy Veres János pénzügyminiszter az MSZP frakcióüléséről távozóban nem állt meg a HírTV kamerájának, hanem vállal nekitolta a riportert egy kameraállványnak, majd továbbment. A Fidesz sajtófőnökének címzett kommunikében cáfolják a fidesz.hu-n is közreadott hírt, és kijelentik, hogy Veres János pénzügyminiszter semmilyen módon nem akadályozta a HírTV munkáját.

"Ha szellemesen szeretnék válaszolni, azt írnám Önöknek, amit Veres János mond az ominózus filmfelvétel végén a HírTV riporterének, de nem teszem" - reagált válaszlevelében a Fidesz Sajtóosztályának vezetője. "Ehelyett kérem Önöket, bátran forduljanak a nyilvánossághoz, tartsanak az ügyben sajtótájékoztatót, mutassák be a felvételt, és akkor szabadon, kötöttség nélkül tudják kommentálni azt ország-világ előtt" - teszi hozzá.

Havasi Bertalan úgy véli, a minisztériumnak jelen esetben a HírTV-vel van vitája, nem a

Fidesszel. Ezt támasztja alá az is, hogy Varga Mihály mai sajtótájékoztatóján a HírTV kérdésére sem kívánta kommentálni az ügyet.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 715, 'source_type': 'media', 'source_id': 1651, 'target_type': 'article', 'target_id': 78852, 'relation_type': 'describes'}